Ezt nem akarom elhinni! És megint...megint én vagyok a hülye. Egy barátot elveszíteni...most mit mondjak...mintha elevenen kitépnék a szívemet amíg dobog. És még mindig én érzem magam hibásnak hogy számítani merek rá még mindig. Szükségem lenne rá és Ő nincs itt. Nincs mellettem, pedig már maga hogy meghallgat és tudom hogy tudja mit érzek sokat segít. És itt hagyott. Én mindig ott voltam neki amikor szüksége volt rám. Mindig számíthatott rám. De most amikor a legjobban mellettem kellene lennie...Ő nincs itt. Gyűlölöm hogy ha hazudsz és azt is hogy ha nem, ha miattad nevetek vagy ha könnyes lesz a szemem, gyűlölöm ha nem hívsz fel ha nem nézel felém, és gyűlölöm hogy nem gyűlöllek egy szemernyit sem. Pedig most mégis Te okozod a legnagyobb fájdalmat melyet valaha átéltem. Megbíztam benned. Azt hittem Te más vagy. Azt hittem a barátom vagy...a bizalmasom...több...azt hittem a tesvérem vagy. És most fáj hogy azt mondod nincs időd rám...nincs időd arra hogy megkérdezd hogy vagyok. Itt hagysz a gödör alján és még egy adag földet temetsz rám. Egy világ tört össze bennem és vele együtt a szívem is végleg!
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.