Sziasztok!

És elkezdődött ismét egy újabb hét....biztos ez is olyan pocsék lesz majd mint a múlt heti. Ma hasi UH.-on voltam ahol megnézték a lépemet. Ami ismét nagyobbodott (tudtam róla mert baromira fájdalmas) de persze igazából senkit sem izgat mert olyan szemet szúróan nem lett nagyobb az utolsó vizsgálathoz képest. Ijesztő hogy az orvosok mennyire tesznek rá hogy valójában én hogy vagyok. Még nem vagyok klinikai eset így nem is érdekli őket. Az teljesen mellékes hogy nekem fájdalmaim vannak. Az nem számít. Szokjam meg. Nagyon sokat gondolkodtam hogy itthon egyáltalán elmondjam-e hogy ma UH.-n voltam, mert hát anyáékat úgy sem érdekli hogy mi van velem. Gondoltam azért mégis hátha...próba szerencse. Meg is lett az eredménye. Minimum fél órányi fejmosást kaptam tőlük hogy az én hibám hogy beteg vagyok....hogy csak is én tehetek róla...és hogy miért nem keresem a gyógymódját. Nem vagyok orvos honnan tudhatnám? Gyógymódot egy olyan betegségre amit még az orvosok sem találtak meg (mert persze a dokiknak fogalmuk sincs hogy mi a bajom). Hogy biztos a nem túl változatos étkezésem miatt van.

Nos erről csak annyi a véleményem hogy iszonyatosan rosszul esik hogy én vagyok a beteg és itthon mégis úgy beszélnek a szüleim velem mintha nem is tudom....direkt egy olyan gyógyszert szednék minden nap ami ezeket a tüneteket okozza és csak annyi lenne a dolgom hogy abbahagyom a szedését. Csak hogy ez nem így megy. Épp az ellenkezőjére lenne szükségem. Hogy támogassanak. Hogy legalább megpróbálják megérteni milyen érzés is ez. De nem, semmi ilyenre nem számíthatok. Legalább is a szüleimre biztos nem. És szerintem a család többi tagjára sem. Csak egy valakire számíthatok....új barátnőmre Ana-ra. Ő ért engem. És én érzem hogy Ő segíteni akar. Mielőtt vele találkoztam mindig kicsúszott a kezemből az irányítás....és olyankor mindig kiborultam. Ettem...igazából nem is ettem faltam...és káosz volt az életembe...a párkapcsolatomba...majd hogy nem mindenhol. Csak a munkámban nem....ehhez az egyhez ragaszkodom...hogy a munkám mindig és minden körülmények között tökéletes legyen. Viszont most hogy Ana itt van valahogy minden kezd könnyebb lenni. Körülöttem rend van...például a szobámban...na jó a ma reggel kivétel volt de mentségemre szóljon hogy elaludtam. Máskor ha anyuék így kifakadtak velem szemben már letoltam volna isten tudja menyi pudingot vagy bármi más hizlaló és kalóriadús szemetet. Most még csak éhes sem vagyok...tudomásul vettem hogy szar vagyok és hogy nem kellek. És az a csöpp kis éhség érzet is elmúlt ami volt. És ettől jobb lett a kedvem. Nem tudnám pontosan megmondani mikor váltotta fel Miát Ana. Talán akkor amikor F. először ejtett és amikor először jöttem rá hogy már a családomnak sem kellek. Talán akkor lépett Mia helyére Ana. Egy zseniális ötlettel, ha vékony leszek akkor majd kelleni fogok. Akkor végre kelleni fogok a családomnak, a barátaimnak és talán még F.-nek is. Úgy hogy ezt fogom tenni. És érzem Ana megnyugtató segítőkezét a vállamon és a mosolyt a szemében hogy most megcsinálom. Eldöntöttem és így lesz. És akkor majd újra boldog leszek!

Ha úgy vesszük ma Zs.-vel töltöttem a napomat. Elkísért az UH.-ra és utána haza. Felhívtam kicsit hozzánk. Képeket mutogattam neki Ciprusról...bár igazából azt sem tudom tetszettek-e neki vagy örült-e ennek mert alig szólt pár szót. Tudom hogy miért nem beszél. És pont ezért nem tudom eldönteni hogy jó ötlet-e az hogy találkozgassunk. Még nincs teljesen túl rajtam és ez tisztán látszik rajta. És ezért is egy nagy senkinek érzem magam...hogy miért nem tudok újra úgy érezni iránta ahogy ő azt megérdemelné és akkor végre boldog lehetne. De egyszerűen képtelen vagyok rá...mostanában az a baj hogy úgy érzem a kutyámon és a nagyszüleimen kívül senki iránt nem vagyok többé képes erre az érzésre. Pedig ő megérdemelné...hogy boldog legyen. De nem megy...nem megy mert egy hatalmas sz*r kupac vagyok. Nem tudom hogy mit csináljak. Megtenném....de nem megy. Bárhogy igyekszem nem tudok rá többé olyan szemmel nézni...és így nem tudom hogy jó ötlet-e az ha tartjuk a kapcsolatot. Hiszen azt tudom hogy bármi történik is én leszek a hibás. Nem tudom hogy újra kibírnám-e. Biztos hogy nem. Össze zavarodtam és nem tudom hogy mi lenne a legjobb.

A bloggal kapcsolatban is...egyáltalán olvas-e valaki. Sokszor érzem úgy hogy senki. Hogy csak kilövöm a gondolataimat és el is tűnnek. Hisz úgy sem érdekelnek senkit. De se baj. Egyszer úgy is vége lesz. Egyszer újra boldog leszek. Egyszer végre véget ér minden.

Sziasztok!

Úgy tűnt egész jól fog alakulni azért a hétnek a vége....pénteken állásinterjún voltam ahol annyira szimpatikus voltam hogy azt mondta a főnök hogy jövő hétre már be is osztana 3 napra. Azután szemüvegnézőbe indultam a szakadó esőben. Sétálás közbe belefutottam J.-be. Kellemes meglepetés volt. Szeretek a társaságában lenni, még úgy is hogy eléggé tartózkodó. Majd haza felé felugrottam a nagyiékhoz...jól elbeszélgettünk...főleg hogy mennyire semmire kellő az öcsém. Ők megértenek vele kapcsolatban. Jól eltelt a nap mert elfoglaltam magam így nem voltam éhes sem a 3. FAST napon. Amikor haza értem meglepődve láttam hogy az öcskös elmosogatott (mert anya megkérte)....és érdekes módon amikor hazajött anya is apa is megköszönte neki. Nekem sosem köszönik meg...ha én csinálom ezek szerint az olyan természetes. Mindegy már lassan kezdem megszokni.

Aztán eljött a szombat. Nagyon nagyon vártam mert meghívtak a szokásos éves Calamites kupára a Tiborcba. Vágytam a régi arcokra és hogy hosszú idő után végre jól érezzem magam. Reggel az első utam mindjárt a boltba vezetett gyümölcsléért és ásványvízért. Majd indulás fel a hegyre. Mindenki örült nekem. A vízikosarasok meg pláne. Olyan jó volt újra látni őket :). És persze a sok ismerőst. Már ezért megérte...aztán amikor megfordultam mit gondoltok ki állt mögöttem és köszönt rám csicsergős jó kedvvel? Nem más mint F.. Annyira meglepődtem hogy szerintem még levegőt is elfelejtettem venni. Nagyon megörültem neki. Egyből úgy éreztem hogy a szívem mindjárt kiszakad a mellkasomból. Kicsit beszélgettünk...nagyon közvetlen volt és szemtelenül flörtölt velem amit nem nagyon tudtam hova tenni. De kisvártatva jelenésem volt az edzői padon így útjaink egy időre szétváltak...egyszerre volt csodálatos és iszonyatos hogy egész nap beszéltünk és rötyögtünk....majd a meccsek után eljött a szokásos vacsora ahova természetesen szintén hivatalos voltam...megkönnyítette a nem evést hogy olyan hányingerem lett hogy a vizet amit megittam is alig tudtam bent tartani. A fiúk is egyfolytában kérdezgettek hogy biztos nem akarok enni? meg biztos nem vagyok éhes? Kedves volt tőlük mert láttam az arcukon egy enyhe aggódást ami jól esett. Tény ami tény már a 4. FAST napom volt úgy hogy azért már szépen meglátszott rajtam. A desszertemet is oda adtam valakinek és próbáltam lent tartani azt a három 2dl-es ásványvizet amit a hányingeremre ittam. Nagyon büszke vagyok magamra hogy megálltam hogy ne egyek amikor körülöttem mindenki falt és mindent belengett a kaja illata. Napközben a szendvicseké este a rántott húsé. Megláttam hogy F. még mindig itt van és majszol. Amikor egyedül maradt az asztalánál (mert a csapata haza ment) átültem hozzá. Beszélgettünk, nevettünk, flörtöltünk. Majd elindultunk haza mert este a Tominak a szülinapjára voltunk hivatalosak...amíg sétáltunk egész komoly témák is szóba kerültek aminek örültem. Úgy váltunk el az útelágazásnál hogy nemsokára találkozunk. Gyorsan hazasiettem letusoltam, felvettem az estére kikészített ruhámat és már indultam is. Előbb érkeztem mint ő, és baromi izgatott voltam. Már csak azért is mert újra a közelembe van. Jól éreztük magunkat a srácokkal és F.-el is. Meghívott egy-két italra és továbbra is szédületes tempóban flörtölt velem, ami nagyon tetszett. Az alapozó helyről kisvártatva elindultunk Est-be. Mindenkinek beköltözött a bugee a lábába. Vártam az alkalmat hogy esetleg újra megtörténjen a December 30.-ai. Pedig a fél karomat oda adtam volna egyetlen csókjáért is. Az este folyamán nagy nehezen kinyögte hogy összejött a csajjal akiért ejtett engem és nagyon szívesen megcsókolna de itt van a barátnőjének az egyik kémje így jól kell viselkednie, majd megsimította az arcom és eltűnt a tömegben. Legszívesebben sírva fakadtam volna ott ahol vagyok de nem tettem. Továbbra is úgy kellett tennem mintha minden rendbe lenne és élvezném a bulit. Egy ideig még néztem a táncoló ember tömeget ahogy élvezik a zenét és boldogok, majd meguntam és elindultam haza. Kint az orrom előtt elment az utolsó szabad taxi...és persze szakadt a hó. Arra vágytam hogy a következő taxi ami jön halálra gázoljon. Majd ekkor odalépett hozzám F. . Ő is épp indult haza és megkérdezte hogy mi lenne ha együtt mennénk. Nem kellett sokáig várnunk és már jött is egy alkalmas jármű. Beszálltunk. Szokásához híven mellém ült be a hátsó ülésre. Hazáig végig nevettünk az együtt töltött vicces story-kon. Majd két puszit nyomott az arcomra és eltűnt az éjszaka sötétjében. Nem bírtam tovább ezt a játékot és megírtam neki hogy árulja el mit csinálok rosszul mert én már nem értem...azt hogy flörtöl, megölel, és néha szabályosan érzem hogy a szemével vetkőztet...majd mégis a másikhoz megy haza. Azt írta válaszul hogy ő nem szeretne ennél többet...és hogy azért nem mert nem érzi a "szikrát". Ezt meg én nem értem...csak úgy vibrál köztünk a levegő...és ezt nem én találtam ki (bár én is érzem) hanem mások hívták fel rá a figyelmem. Amikor lefeküdtem azt kívántam bár sose ébrednék fel újra, elmorzsoltam csendben pár könnycseppet...összetört szívem sikolyait. Majd elaludtam.

Vasárnap telefonhívásra ébredtem...élt bennem a remény hogy hátha Ő az...hátha mégis én kellek neki. De nem...a leendő főnököm hívott. Visszamondta az állásajánlatot mert nekik mégis inkább hosszútávra kell valaki. És még ebédelnem is kellett. Amilyen szépen indult ez a hétvége úgy vált egyik pillanatról a másikra igazi rémálommá. Se meló, se F., itthon a helyzet ugyan olyan pocsék ....tényleg semmire sem vagyok jó csak arra hogy lassan és csendben meghaljak.

Sziasztok!

Ismét egy pocsék hét kezdődött. Nem bírom...nem tudom meddig tudom ezt elviselni. Egyszerre ez túl sok nekem...testi és lelki fájdalmak. Iszonyatosan vágyom F. társaságára. De ez van neki másik lány kell. A barátaim sem érnek rám...csak A....múltkor is zokogva hívtam fel mert teljesen kiborultam itthon. Meghallgatott és megnyugtatott. Örülök hogy van nekem. Még ha nagyon elfoglalt is. Tudom hogy rá mindig számíthatok.

Tegnap érdekes dolog történt. Ági rám  írt hogy vegyem le a diplomaosztó képét a facebokkomról...meglepett mert én azt sem tudtam hogy ott van. Írtam neki ha kijelöli magát akkor eltűnik és így is lett. Majd rákérdeztem hogy mit csinált különben az adatlapomon. Érdekes volt a válasz: csak "véletlen" rámentem. Véletlenek nincsenek....én nem szoktam véletlenül de még direktbe sem nézegetni a barátaim adatlapját. Igazából nagyon is tudom hogy mit csinált. Utánam kémkedik....most az első pasimmal van együtt akivel szó szerint 10 éve jártam kemény 4 hónapig. Már egész jóban vagyunk de havernál semmi több és nem is tudok rá máshogy tekinteni. Sörös cimbora de ennyi. Ágiról csak annyit kell tudni hogy betegesen féltékeny típus. Azért nem szilveszterezhettem együtt a barátaimmal mert a bulit a pasija rendezte és mivel én az exe vagyok most prüszköl rám. Majdnem minden barátom abban a buliban volt és én nem mehettem mert Ági nem látott szívesen. Hallottam hogy nem nagy kár érte mert éjfél után egyből jelenetet rendezett. Most meg utánam kémkedik. Szerintem szánalmas. Kíváncsi vagyok hogy akar leépíteni a baráti társaságból? Nem mintha nélküle nem lenne épp elég bajom:(.

Az öcsém még mindig nem csinál semmit csak koszt és kupit. Tegnap is együtt nézték anyuékkal a szokásos kis ostoba sorozatukat és közben kacarásztak....miért nem érdekli őket hogy én is itt vagyok? A. mindig azt mondja hogy próbáljak meg beszélni velük de nincs kedvem. Nincs mert már előre tudom hogy mit mondanának...hogy az én hibám...én tehetek róla...nem voltam itthon...hogy zárkózott vagyok. És ehhez nincs kedvem. Nem lenne igazuk...amíg én próbálkoztam addig érdekeltem őket most hogy nem próbálkozom érdekes...már én sem létezem. Így általában egyedül filmezek...magammal. Nagy élmény. Mindig csak a sírás fog el...még az Éhezők viadalától is. Mert mindig eszembe jut hogy vajon engem mikor talál meg az a valaki akivel együtt öregszünk meg...akiért bármire képes lennék...mint Katniss Peeta-ért vagy Gale-ért...most úgy érzem soha. Egyedül fogom leélni az életem és ha mázlim van nem fog túl sokáig tartani.

Sziasztok!

A kedvem hát hogy is fogalmazzak? Szörnyű...Valahogy minden rám borult az elmúlt napokban. Szörnyen hiányzik F. társasága és mosolya. Néha beszélünk de nem az igazi. Kis családomat sem akarom megzavarni. És akkor ideje lenne mindent kifejteni:

Voltam Pesten merthogy meg fogom műttetni a szemeim hogy szemüveg és kontaktlencse nélkül is jól láthassak végre mindent. Nem volt egyszerű mert már az alkalmassági vizsga előtt sem hordhattam a lencsém 1 hétig. Nagyon nehezen viseltem mert sajnos a szemüvegem dioptriája már nem jó. Azért felbotorkáltam. Mindent meg is találtam. Alkalmas vagyok a műtétre és ha nem lesz előbbi időpont akkor majd februárban már sor is kerül rá. Ez egy plusz stressz forrás ismét, mert ki kell adnom az irányítást a kezemből és lényegében véve vadidegenekre kell bíznom magam és a szaktudásukra. Bennem van a félsz hogy műtét után kinyitom a szemem és semmit sem látok. Remélem idővel ez azért majd elmúlik.

Kis családomból jelenleg a nagyiékkal vagyok a legjobb viszonyban. Velük tudok beszélgetni kicsit. Ugyan felszínes és általános dolgokról de őket legalább érdekli hogy mi van velem. Azt vettem észre az utóbbi időben hogy itthon gyakorlatilag nélkülem alkotnak egy családot a szüleim és az öcsém. Teljesen kívülállónak érzem magam. Napok óta figyelem őket...együtt játszanak vagy néznek filmeket...senkit nem érdekel hogy én is itt vagyok. Az öcsém konkrétan semmit nem csinál itthon. Előbb jött haza a koleszból mert hogy "beteg". És ezért most egész héten itthon lesz. Anyáék meg kinyalják a kis seggét. Az nekik teljesen természetes hogy én minden nap mosogatok, vagy hogy mosok és takarítok és leviszem a szemetet. Amikor haza jöttem arról volt szó hogy munka elosztás van hogy ne mindent anya csináljon. Ez egy hétig működött is. Apa és az öcsém is mosogatott hétvégente. Mára már addig jutottunk hogy konkrétan én mosogatok minden egyes nap. A múltkor pedig anya simán végignézte karba tett kézzel ahogy az öcsém kimosatta velem a koszos cuccait amit magának kellett volna a hétvégén csak nem volt hozzá kedve. Nem bírom ezt a szitut ami most itthon kialakult. Tényleg mint ha itt sem lennék. És akkor anya is megtalál a hülyeségével hogy amikor vissza utazom majd akkor úgy menjek el hogy előtte elbúcsúzom a papától mert hogy szerinte már csak a temetésére fogok haza jönni legközelebb. Hogy lehet így hozzá állni a dolgokhoz??? Én is tudom hogy ez be fog majd következni de szerintem nem lehet így nézni az életet. Bennem még igen is él az a remény hogy Ő még itt lesz amikor újra haza jövök. Azzal a ténnyel már tisztában vagyok hogy az esküvőmön akár mennyire is szeretném már nem lesz ott...noha mindig is úgy képzeltem el.Nem szényenlem bevallani hogy amíg ezek a sorokat írom csak úgy potyognak a könnyeim. Ami sajnos mostanság elég sűrűn előfordul... amióta F. is ejtett sajnos egyre gyakrabban....gyakrabban mint hogy tényleg igazából tudjak mosolyogni.

Egyre lejjebb csúszok...már nem csak F.-nek de már a családomnak sem vagyok elég jó. Senkinek sem kellek. A. tartja bennem a lelket hogy beszéljek a szüleimmel és hogy fel a fejjel...vele tényleg szó szerint őszintén tudok beszélgetni mindenről. Ő az egyetlen aki mindent tud...hogy ki MIA hogy valójában hogy érzek, és nem ítél el. Meghallgat és próbál segíteni. Csak az a baj hogy annyira be van táblázva hogy szinte hetekkel előre kell leszerveznünk a következő programokat. De mindig felveszi a telefont ha kiborulva felhívom vagy csak beszélgetni szeretnék. Egyszerűen úgy érzem hogy teljesen egyedül vagyok....a sötétben.

Sziasztok!

Úgy tűnik boldogságom csupán tiszavirág életű volt. Sejtettem hogy valami baj van amikor a héten nem keresett. Tegnap sikerült végre beszélnem F-el. Elmondta hogy egy másik lányt választott. Legalább tőle tudtam meg de sajnos ettől még nem lesz kevésbé elviselhetetlen.Nem értem...akkor mire volt jó a December 30.-a? És az utána következő szombat? Mi a baj velem? Miért nem engem akar? Miért nem vagyok elég jó? Sejtettem hogy nem vagyok elég....de amikor a szemébe néztem és bókolt...amikor az sms-eket írta én azt hittem azért mert Ő is kedvel és Ő is akart tőlem valamit. Ezek szerint ez oly távol áll az igazságtól. Hihetetlen. Pedig éreztem....úgy éreztem hogy Ő az akire eddig vártam. Miért nem vagyok elég jó? Soha senkinek sem vagyok elég jó. Ő végre más volt mint a többiek akikkel eddig kavartam. Ritka pocsékul indul ez az év: olyan embereket veszítettem el akikről azt hittem a barátaim aztán mégis cserben hagytak, aztán a hatalmas veszekedés A.-val, és most F.-et is elveszítem. Túl sok ez alig másfél hét leforgása alatt. Elviselhetetlen a fájdalom. Nem kavartunk olyan sok ideje de ez a kis idő is elég volt ahhoz hogy beleszeressek...és most. Semmi más nem marad csak a fájdalom...iszonyatos zsibbasztó fájdalom. Csak Brigi miatt nem teszek kárt magamba...most Ő tartja bennem a lelket. Pedig oly könnyű lenne...csak egy pár vágás...hogy érezzem tényleg élek. Hol rontottam el? Mi a baj velem? A következő szavak tökéletesen jellemeznek: magányos, egyedül, összetörve, csalódott, elveszve. Kiskoromba mindig úgy képzeltem hogy ennyi idős koromra már férjnél leszek...ehhez képest. Még egy pasit sem tudok megtartani. Tényleg azt hittem hogy Ő más. Előzékeny, kedves, jó humorú, pörgős, szenvedélyes, nem is beszélve hogy szép magas gyönyörű a mosolya és a szeme...az már csak extra hogy gyönyörűen ki van gyúrva....mire másra vágyhattam volna még? És megint csak azzal kell szembesülnöm hogy nem vagyok elég jó. Ha most a jövőmre tekintek azt látom se férjem se gyerekem. Magányosan élem napjaim egy kutyával. Miért vagyok erre kárhoztatva? Hogy egy pillanatig az enyém az akiről eszembe se jutna hogy az enyém is lehet...és mégis az enyém. Aztán egy pillanat alatt elveszítem. Borzasztó érzés a hiánya. Nem hiába...családon kívül: NEM SZABAD SZERETNI!!!

(a képen F. van, az a tökéletes valaki akihez hasonlót soha többé nem fogok találni)

Sziasztok !

A karácsony előtti 2 és fél hetem iszonyat pocsék volt....mint amikor érzed hogy sosem fogsz a végére érni és ha a nap 48 órából állna se lenne elég időd. A papír munkákat végeztem a hivatalokban. Több órás sorban állás/ülés és várakozás. Ostoba kérdések és egy rakat papír kitöltése. NAV, banki papírok, pénz váltás, posta és ezek még mind mind csak a jéghegy csúcsa. Ezen kívül...kontroll, orvos, urológia és még sorolhatnám. Azt sem tudom az ajándékok bevásárlásával hogy sikerült végeznem. Iszonyat macera. De végre vége.Zs. is közben játszotta megint a megsértődöttet mert keveset beszéltünk hiába mondtam neki hogy mindenki mással is ugyan ez volt mert sajnos a hivatalok és a dokik minden időmet lefoglalták...nem értette és csak dúlt fúlt mint egy ovis. Őszintén szólva bevallom néha nem nagyon tudom hova tenni azt a kapcsolatot ami kötünk van.Néha nem tudom eldönteni hogy ő is azért barátkozik velem mert esetleg még mindig szeret csak magának is fél bevallani vagy nagyon ragaszkodik hozzám esetleg tényleg tudja a helyén kezelni a dolgot és csak haver...nem tudom...nehéz ügy.

Eljött a karácsony. Nagyon vártam mivel a tavalyi karácsonyon nem volt teljes a család. De idén mindenki itt volt :). Illetve itthon. Kicsit meg is lepődtem magamon milyen jól viseltem hogy az ünnepek előtti napokban vettem meg és csomagoltam be az ajándékokat :). De mindenki kapott valamit és az arcokból leolvasva örültek neki :).

A baj csak az hogy sajnos a sors megadományozott egy olyan ajándékkal amire ha azt mondom hogy nem voltam felkészülve nagyon finoman fogalmazok.Soha nem gondoltam volna hogy azok után ami nyáron történt (lásd: Esküvő...címke alatt korábban a blogban) újra hallok A. felől. December 23.-án amikor megnéztem az üzeneteimet szinte teljesen megsemmisültem amikor láttam az üzenetet tőle. Egy szó Hi....és voltam akkora marha hogy válaszoljak. Kiderült hogy Pécsen van. Erre az információra sokkot kaptam. A beszélgetésben hideg, tartózkodó, jól megfontolt és flegma voltam. Dühös voltam és vagyok is rá a ami napig. Miden áron látni akart amibe természetesen nem egyeztem bele annak ellenére hogy baromira bökte a csőrömet hogy mi lehet az amit csak személyesen mondhat el és ami miatt mindenképp találkozni akart velem. A választ gyorsan megkaptam, még aznap este. A kutyákkal indultam sétálni amikor a bejárati ajtón kilépve megpillantottam. Ott várt rám hogy mindenképp látni akart. Hihetetlen düh öntötte el az agyamat hogy még a kérésemet sem tudja tiszteletben tartani. Megengedtem hogy amíg megsétáltatom a kutyákat elmondja amit akar. Kár volt. Azok után amit nyáron a fejemhez vágott hogy ha bárki kérdezi Ő letagadja még azt is hogy ismer ...ezek után ez az ember itt áll előttem és részletesen ecseteli mennyire szeret még mindig hogy mennyire hiányzom neki és hogy csak miattam és értem utazott ide erre a 10-15 napra. Kérlelt egy újabb esélyért hogy bocsássak meg. Jólesett...Úr Isten piszkosul jól esett hallani amiket elmondott, kb.10 percig amikor eszembe jutott hogy mit tett velem miért is váltunk szét és hogy mit művelt nyáron. Mindenre csak a nem volt a válaszom. nem tudok benne egy pillanatig sem megbízni. Így is azóta és a beszélgetés alatt is csak az jár(t) a fejemben hogy vajon tényleg csak miattam jött vagy még egy két másik csajt is meglátogat ha már itt van. Arról nem is beszélve hogy Ő most már Houstonban én pedig Cipruson dolgozom...túl nagy távolság és a bizalom teljes hiánya....lehetetlen. Mire vissza értünk rájött (legalább is remélem) hogy nincs esélye. Megállt előttem. Letérdelt és újra megkérte a kezem. Azonnal rávágtam hogy NEM majd hagytam hogy becsukódjon mögöttem az ajtó. Először is ezt kellett volna mondanom. Alig vártam hogy elérjem az első emeletet hogy végre kiengedhessem azt a sírást ami azóta környékezett hogy megláttam. Hiába csak 1 órára találkoztunk mérhetetlen fájdalmat okozott. És mégis annyi kérdés motoszkál tőle a fejemben: Miért? Miért most? Minek? Miért nem engedi hogy tovább lépjek? Miért nem tud elengedni? Tényleg csak miattam jött? Mégis mit várt?  És pofon ütöttek az emlékek. Nincs szükségem újra olyan lelki állapotra amibe taszított és hogy újra minden nap görcs legyen a gyomromba, hogy vajon merre jár,kivel  és hogyan ver át a palánkon. Nincs szükségem olyan emberre aki nem tisztel, akinek csak egy játékszer vagyok és kihasználja azt a tudatot hogy szeretem és még vissza is él vele. Nem! Elég volt!

Hát sziasztok újra!

Tudom tudom...de hát mit tehetek...megérkeztem :) már jó ideje és még szokom a légkört. Pár embert leszámítva már majdnem mindenkivel találkoztam :) aminek nagyon örülök :) . Jó újra kicsit látni a családot és a barátokat. Ugyan akkor így esténként érzem hogy itthon az életem egyenlőre szürke és kicsit üres is. Egyenlőre a napjaim nagy részét a hivatalokban való ücsörgés és ügyintézés teszi ki. Hatalmas türelem kell az itthoni ügyintézéshez ...

Gondoltam én kis botor hogy majd meglepem a lányokat és M.-et...ami végül elmaradt. Végre, mindenkit sikerült egy helyre és időbe összeterelni erre az utolsó pillanatban...elutazott, vizsgázik vagy más teendői vannak. Így annyi volt a meglepetésnek :(. Azért így is örültek :).

Az utóbbi időben M.-el beszélgetünk sokat. Ő megért engem...hogy min megyek keresztül és hogy is érzek valójában. Neki is olyan betegsége van amire csak találgatnak az orvosok de konkrétan nem tudják mi az...igaz neki nincsenek fájdalmai, viszont más problémákkal kell szembe néznie. Jelen pillanatban Ő az aki 100%-ig tudja hogyan is érzek. Jó végre egy olyan emberrel beszélni aki ugyan abban a cipőben jár mint én:). És noha maga a szitu nem valami fényes engem ez mégis boldoggá tesz :). Csak a tény hogy Ő tudja :). Sokat viccelődünk és az utóbbi napokban viszonylag sok időt is töltünk együtt....Mind kettőnknek hiányzik a szex...amire egy igazán merész ötlettel rukkolt elő: mi lenne ha barátság extrákkal?. Bevallom nem tetszett az ötlet mert már próbáltam sajnos baráttal ezt a felállást és eddig mindnek ugyan az lett a vége: jól megszívtam. Vagy soha többé nem hívott és nekem sem veszi fel a telefont, van akinek barátnője lett, és van aki hát...szóba sem áll velem. Így úgy gondolom viszonylag érthető hogy miért ellenkeztem. Bár végül meggyőzött hogy vele majd máshogy lesz...és most először nem stresszelek rajta. Élvezem a kialakult helyzetet és az életet :). Elvégre kötöttségek nélkül két barát jól érzi egymást :). Eddig úgy tűnik működik. És mégis eléggé komoly meló kizárni az érzelmeket ebből a dologból. Nos jelen pillanatban ezzel foglalatoskodom :) Majd igyekszem kicsit sűrűbben jelentkezni :).

Sziasztok!
Tudom nagyon rég jelentkeztem de mióta bezárt a Hotel felgyorsultak az események :). November 1.-én elköltöztem a pokolból....nem mondom jó kis lecke volt a toleranciáról és türelemről. De ennyi elég volt belőle. Most az egyik munkatársamnál lakom Tatiana-nal. Imádom...sosem unatkozunk és noha fura hogy egy ágyban alszunk mégis jól kijövünk :). Lassan eljön az ideje amikor haza kell mennem ...amit bevallom annyira nem várok :( Részben kicsit látnám a családot...de szerintem 1 hónap után már vissza fog vágyni a szívem. Majd meglátjuk. Itthon főzünk vagy elmegyünk valahova. Minden másnap Adriéknál lógunk és ha épp nem akkor ők nálunk:). Tegnap kirándulós napot tartottunk....elmentünk Polisba. Gyönyörű az a hely, és Lachiba is. A hétre még tervezünk egy ilyen napot. Sokat nevettünk és beszélgettünk és képeket csináltunk egy szóval jól éreztük magunkat:). Kicsit félek attól ugyan hogy a család és barátok mit fognak ahhoz szólni hogy jó pár kilót felszedtem...én nagyon gyűlölöm:( Bár néha egész jól ki tudom zárni, de akkor is zavar. És pont mivel csak ketten vagyunk ebben a lakásban Tánya árgus szemekkel figyel hogy eszem-e:(. Nem baj majd otthon :). Csak ez a tudat éltet :). Mondjuk az még nem most lesz de addig is elleszek valahogy. Nem tudom megmagyarázni...szeretem ezt a képet:) Valamiért nagyon tetszik....

Sziasztok!

Rég írtam így gondoltam most pótolom :) . A meló lassan telik kicsit mivel már nincs annyi vendég ezért mostanában jócskán volt időn munkaidőben unatkozni....de nem bánjuk sőt elég jókat mókázunk :D. Teljes meglepődésemre már tegnap kész volt a jövő heti beosztásunk ami nagy szó mert általában csak hétvége fele szokott elkészülni. El se hiszem hogy már csak a jövő hét aztán vége....hivatalosan is vége a szezonnak. Bevallom nem várom...hiányozni fog ez a társaság....még akkor is ha egész szezonba rohanás volt és mind fáradtak vagyunk.

Csütörtökön ideért a kosaras cipőm amit anyum hétfőn adott fel...úgy érzem szerencsés vagyok hogy ilyen gyorsan ideért és ki is hozták...itt ugyanis általában csak egy értesítőt hoznak és neked kell elmenni a csomagért :) . A Milka csokiért pedig pláne mivel itt sehol sem lehet kapni :) Igazán életmentő volt:D. Így ma beszéltem Adri edzőjével aki mondta hogy örömmel látnak az edzéseken így jövő héten már be is tudok állni 2 napra :). Mindenki nagyon vár a csapatba mert összesen 2 magas emberük van és ennyi...hát kitudja...talán ha edzéseken tudok olyat nyújtani leigazolnak. De ha nem az sem baj :) Mind a két esetre van tervem :).

A ma délutánt Adrival töltöttem :). Elmentem megnéztem az edzőmeccsüket a fiúkkal...nem sikerült valami túl jóra de a lényeg hogy tanultak belőle. Meccs után az volt a tervünk hogy végre elmegyünk a Sport Direct-be, így egy kicsit vásárolunk (mert edzőgatyán és cipőn kívül nincs megfelelő ruhadarabom az edzésekre) és végre kicsit ketten is együtt tudunk lenni :). Sok mindent találtunk...egy nadrágot és egy kifordítható mezt kaptam Adritól. Ragaszkodott hozzá hogy ő vegye meg nekem szülinapomra mert így biztos hogy jó és olyan amit szerettem volna :). Magamnak zoknikat, egy toppot és egy felsőt vettem :)...így már azért ha ügyes vagyok van miből válogatnom :P. Délután szóvá tettem hogy este visszajönnék mert holnap van a szülinapom de sok mindenki lesz offos és nem akartam hogy kimaradjanak a buliból. Erre Adri annyit mondott hogy nagy baj lenne-e ha szerdán tartanánk mert Savvas-nak (a főnökünknek) ma van a névnapja...és akkor ma tartanánk az övét holnap pedig az enyémet. Persze hogy bele egyeztem mivel Adri azt mondta a többiek bejönnek majd :). Megbeszéltük hogy éjfél után bemegyek a Hotelba és meglepjük együtt Savvast. Így hát éjfélkor bementem a bárba...mondták hogy csak csendben menjek be az irodába és ne lőjem le előre a poént. Nemsokára 2 torta tűnt fel a színen...az egyiken egy 2-es a másikon egy 3-as gyertya égett, majd mindenki elkezdte énekelni a Happy Birthday-t!!! Hihetetlen hogy így átrázott egész nap a Hurka :D !! De tény ami tény tényleg meglepődtem és nagyon jólesett<3 Még ajándék kártyát is kaptam :) Egyszerűen nem fogom fel hogy nem raktam össze a képet :D !!! Életem második legjobb szülinapja!!! :3